ENGLISH

10 tuti tipp az esküvôi fotózásról (nemcsak pároknak!) PART 3


Sokféle tanácsot hallhattatok, olvashattatok arról, hogyan válasszatok megfelelő fotóst. Ám ha ez sikerült, még mindig nagy szerepetek van abban, hogy az elkészült képek valóban álomszépek lehessenek. Minden fotósnak kell egy kis szerencse a mesés fotók elkészítéséhez, de ha ezeket a tippeket megfogadjátok, akkor nem kell semmit a véletlenre bízni. Így végül a lehetőségtől a fotósotok, a végeredménytől pedig ti lesztek nagyon boldogok! Fogadjátok szeretettel a vdArtphoto ötleteit, trükkjeit az igazán szép képekhez!
10 tuti tipp az esküvői fotózásról (nemcsak pároknak!) PART 3

5.: Szertartásra bevonulás

A két leggyakoribb hiba, amit fotósok tapasztalnak a bevonuláskor, egy gondolattal elkerülhető. Ami nagyon fontos, hogy bőven hagyjatok helyet a bevonulók között! Vagyis a legjobb, ha addig nem indul el a soron következő, amíg az előtte levők el nem foglalták a helyüket. Mert ha szorosan egymás mögött haladtok, akkor a fotós csak az elsőket fogja jól látni, így szinte lehetetlen mindenkiről szép bevonulós pillanatot elkapni. A másik nagyon fontos dolog pedig az, hogy igenis emelt fővel, mosolyogva, előre vagy egymásra nézve vonuljatok be! Így fantasztikus képek születhetnek, mindenki örömére. És ez a kivonulásra is vonatkozik!!!

6.: Gyűrűhúzás és csók

Minden szertartás egyik „legkritikusabb” pillanata a gyűrűhúzás és a csók jelenete. Segítsétek picit a fotóst, és máris nyugodtabban telik számára is a szertartás. Forduljatok teljesen egymás felé. A gyűrűket alulról fogjátok meg két ujjal, miközben másik kezetekkel megtartjátok párotok kezét. Próbáljátok nem eltakarni saját kezetekkel a gyűrűt! És csak lassan, szépen, finoman húzzátok fel egymás ujjára. Így pár másodperccel több időt adtok a fotósnak, hogy biztosan megörökítse a pillanatot, akár több szögből is! A csókot pedig ne kapkodjátok el, öleljétek át egymást természetesen, és élvezzétek a pillantot! Na és addig is lehet előre gyakorolni!

Vissza